Koptató

Sem a jó, sem a rossz nem győzedelmeskedhet, mert mindkettő él minden ember szívében.
És így már – vagy emiatt is – megtanultam csodák nélkül élni.
Addig volt jó, míg nem láttam, nem ismertem a szenvedést. Nem hallottam apámat sírni, nem láttam anyámat, ahogy elnyeli keserű könnyeit.
Amikor még a világ világ volt.
Madarak hada csüngött a fákon a kertünkben, füttyszóra ébredeztünk.
S egy hosszú vidéki út után nagyapám szentségelt, mert nem bírta levakarni a szélvédőre száradt rovarokat.
Ugyanúgy eltűntek az élhető nyarak, amikor szelíd napfénybe burkolóztunk, és vizesen, az árnyékban vacogtunk. Mezítláb járva nem nevetett ki senki. Csak óva intettük a másikat, hogy a szögbe ne lépjen bele. Ma vastag talpú bakancsokat húzunk, hogy az elénk vetett fullánkok ne szakítsák fel a talpunkat. Lelkünk húrjait – ki tudja, meddig – feszítik a néma üvöltésünkkel…

Régebben, amikor megtanultam olvasni, megismertem a halált és a veszedelmet.

A papírok hozták el, és vettették elém, mint hűséges kutya a zsákmányát.

Azt sugallták: nesze, íme, ezek voltunk, és mivé lettünk. Naivan konstatáltam, hogy lám, az ember mégis tanult, s jó útra tért. A múlt csupán nyersanyag volt, s elődeink szorgos keze csiszolta, művelte simává. De valami eltörött. Hogy a szemléletem vagy a világ változott, már nem is tudom. Talán mindkettő. A két kézzel markolt hitem így fordult ki tenyereimből, s láttam a vagonok mögött szellemeket elsuhanni éjjel, mikor mindenki alszik.
Reggelre eltűntek azok is, mint a jószándék, és hiába mentem ki minden nap a sínek mellé, nem tudtam szólni, hogy térjenek vissza. Ne menjenek el. Ne hagyjanak el.
Itt szükség van a felvilágosulásra.

Végül is így is elvan az ember, ha úgy vesszük. Erre vagyunk ítélve. A halál lehet csak egy pillanat, de valakinek csupán az élete.
Hamvak közt oldódni fel, egészen lefolyni a tengerbe, elpárologni, lehullni, és így tovább, és így tovább.

Ilyen hát az ember. S nézzétek – vagy nézzetek – tükörbe, és mondjátok ki teljes neveteket, de ne pislogjatok!
Mert ki saját nevét mondja, és szemét leereszti, már menthetetlen.