Az otthagyott idő

Régi jegyzeteit lapozta éppen, amikor az oldalak között talált egy kitépett lapot. Széléről ítélve spirálfüzetből való volt, és halványkék vonalak gerendaként támasztották alá a kurta betűket.
Az ember ilyenkor gyorsan átfutja a szemével. Emlékei súlyos szikláit görgeti félre az emlékezés tisztásán, hogy felidézze, hogy elhelyezze a saját maga történetében. Nehéz szavak rímekbe szedve, töredékek egy megsárgult leleten, egy elfelejtett mozzanat. Sosem jutna eszébe, de most, ahogy a sziklák legurultak a fejében, bevillant minden várakozás, minden mondat. Ahogy írta, ahogy adta, ahogy visszakapta, ahogy szenvedett.
Az otthagyott idő megvicceli az embert. Utat tör a jelenbe, és alternatív idősíkot képez, majd összekapcsolja a múlttal, és átemeli a gyötrelmeket. Hiába telt el ezer és ezer éjszaka, a szégyen, az elrontott szavak és döntések mégsem halványultak el benne.
Mit ígért? Mit ígértek ott, azon a sarki délutánon? Miközben a halhatatlanságnak tűnő fiatalság lassan elveszett. Majd lepergett az is, akár az apró szemek a homokórában.
Mi legyen hát? Mit is kerestem? Már nem is fontos. Csupán a hívószavakat hallotta, amelyek egy másik világba szólították. De ebbe a világba már nem lehet csak úgy belépni. Fel kell adni valamit azért, hogy vissza tudjunk menni, hogy megragadjuk, hogy feloldjuk, hogy megoldjuk.
Mit kérnek érte? Mivel válthatja meg ezt az elbaltázott pillanatot? Mégis hogyan varázsolhatná szebbé? Hogyan idézhetné a jelenébe azt, ami már rég elveszett?
Az asztalon a majomszobor nevetett csak, mutatott felé, és aranyló színében tükröződött a megoldás kulcsa. Először azt hitte, képzelődik. Megrázta a fejét, kiment a konyhába, és egy kávét töltött magának.
A szíve szaporábban vert. A papírt ismét a kezébe vette. Százszor, ezerszer elolvasta a sorokat. Mindig ugyanoda lyukadt ki. Minden egyes felolvasásnál visszaült ugyanabba a székbe, és kezdte elölről. Mint egy hézagos kereszteződésben. Ugyanott találta magát. Ugyanaz a csomópont, ugyanaz a hiba.
Szét akarta tépni, de akkor magát is szemen köpné. Kihatással van a jelenre? Ha ez egy triggerpont, akkor vajon holnap ki venné észre, hogy mégsem szuszog? Hogy megragadt egy helyrehozhatatlan pillanatban. De legalább ott lenne vele az, aki kézen fogja, és megoldja. Nem helyette. Nem nélküle. Közösen.
A papír a jegyzetbe került. Ott van, ahonnan jött. A füzetet becsapta. Becsapta magát is. A szekrényben fekszik tovább az otthagyott idő.