A megtisztulás

Hirtelen állt be a csend, magam is meglepődtem. Olyan ijesztőnek hatott. Volt bennem némi félelem, hogy ez egy újabb vihar előtti csend. Egy újabb nyitány és ismét a fegyverek szolgáltatják majd a zenét a látottakhoz. De nem történt semmi. Csupán madarak gyűltek a környező fákra és nézték az előttünk elterülő mezőt. Amott jobb oldalon egy jármű lángolt. A lángnyelve vörös volt, az alja szinte fekete. Sosem láttam még ilyet. Néha robbant valami, de valószínűleg a bent égett sofőr fegyverében található töltények pukkantak el. Ilyenkor mindig meg-megmozdult a tehetetlen test. Test? Már ami maradt belőle. Hátulról csupán egy csontvázat lehetett kivenni. Eszembe jutott a csontváz, amelyet biológia órán használtunk. Valamiért rá emlékeztetett. Csak a tűz fodra feketére festette.

Pár hónappal ezelőtt azt sem tudtam milyen a háború. Milyen a csatatér. Filmeken láttam, könyvekben olvastam róla, és elhihetitek elég nagy képzelő erő rendelkezem, de hogy így járok majd, azt nem soha életemben nem gondoltam. Talán odáig terjedt a képzelő erőm.

Évek óta egy bakancs talpát viseltem a mellkasomon. Valaki rám tette széles, hosszú talpát és hol behajlította térdét, hol kifeszítette. Néha olyan egyenes volt a lába, mint egy oszlop. Az láb, amelyet cipeltem, néha táncra perdült. A megfelelő mennyiségű vodka és sör kombinációja adta a talpalávalót, ha lehet ilyet mondani. Zsibbadtak a végtagjaim, lebegtem és szárnyaltam. A bakancsos lábhoz simultam, öleltem, becéztem és minden este azt kértem, hogy hagyjon el. Egyik nap, amikor felkeltem, már kettőt láttam mellkasomon. Azt hittem agyvérzést kaptam. Talán kettős látásom volt. Szinte könyörögtem, hogy így legyen. Hirtelen kiugrottam az ágyból és mégis fittebb voltam, mint valaha. A tükör előtt meztelünk vizslattam az izmaimat, melyek az állandó erőlködéstől nőttek meg. Oldalra fordulván a mellkasomból két kitüremkedő lábszár, azzal az egy pár kopott, fekete bakanccsal merőleges volt rám és az életemre is. A végtelen lábszárak messze nyúltak és a látómezőmben elhalványultak.

​Szerelmes voltam és vágytam egy nőre. Minden este csodát műveltünk ketten az ágyban. Mikor nálam pihent, sosem ittam. De amint kiment az ajtón, szisszent az első doboz. Mint egy kis józan sziget, melytől azt reméltem, hogy majd elhozza a megtisztulást. Nem lesz többé pia. S talán a bakancsok is tovább lépnek majd egy másik mellkasra. Mástól vártam a megoldást, nem magamtól. Aztán egyik nap a lány eljött hozzám. Hosszú haja beleakadt a bakancsba. Pont a füző résznél, ahol a nyelvtalálható. Rángatta fejét és üvöltött velem, hogy segítsek, vagy engedjem el. A bakancsok fel és alá jártak, mint a katonának. Trappoltak a mellemen és a lány még jobban üvöltött és két öklével verni kezdte ott, ahol a bakancsok is, csak felváltva. Elterültem a földön, a lány sarkon fordult és kiment a lakásból. Többé sohasem láttam.

​Bementem a konyhába, kinyitottam a hűtőt. Egy pillanatra a mellkasomra néztem, aztán a sörre. Becsuktam a hűtőt, felöltöztem és elindultam. Hogy hová még magam sem tudtam, csak mentem és mentem.

Pár nap múlva egy idegen városban ébredtem. Nem tudtam hol vagyok, de abban biztos voltam, hogy nem az én országomban, mert körülöttem mindenki olyan nyelven beszélt, amelyet én nem. Se pénzem, se tiszta ruha nem volt nálam. Csupán a pár napja hordott koszos gönc, amely rajtam volt, az igazolványaim és egy pár láb bakanccsal a mellkasomon. Ahogy bandukoltam ebben az idegen városban a főtér közepén egy sárgás épületet tekintettem meg. A feliratokat nem tudtam értelmezni, de a képek segítettek az eligazításban. A fényképeken vadászgépek suhantak, katonák tisztelegtek a feletteseiknek, tankok lőttek a harctéren. Nem volt nehéz kitalálni, de talán ez egy toborzó iroda. Bementem és idegen nyelven kérdezősködtek. Mondtam nekik, hogy nem beszélem a nyelvet. Kézzel lábbal mutogattam, elvették a papírjaimat, majd egy szobában magamra hagytak. Megérkezett két katona és egy civil. A civil bemutatkozott, kezet fogott velem és azt mondta, hogy ma ő lesz a tolmácsom. Bólintottam és bemutatkoztam.

​Az egyik katona körszakállas, idősebb baka magasabb beosztású volt. A másik amolyan segédnek tűnt mellette. Leült a körszakállas velem szemben, levette tányérsapkáját, megigazította a ruháját és idegen nyelven mondott valamit. A tolmács fordított:

Az önmagában is abszurd, hogy harcolni szeretnék, hiszen azt sem tudtam, hogy hol vagyok és ezek az emberek kik ellen harcolni.

Ennél a résznél a tolmács összeráncolta a szemöldökét és megkérdezte:

Majd miután lefordította mondandómat az idősebbik baka felállt, magyarázott valami a segédnek. A segéd odajött hozzám, bilincset tett a karomra és kivittek a folyosóra. Az idősebbik intett, hogy várjunk és egy helyiségből egy zsákot hozott ki, amit a fejemre tettek.

​Sokat mentünk, nagyon sokat, de hová azt nem tudtam. Néha úgy éreztem, hogy szűk folyosókon visznek, mert a mellkasomból kilógó lábak be-beakadtak a falnál, ahogy forgattak néha. Aztán végre elvittek egy helyre. A bilincset és a zsákot levették rólam, egy háttámlás székre ültettek, a karomat hátrafogták a támla mögé és összekötötték a kezeimet. Elől összekötötték a lábaimat a bokámnál, de a mellkasomból kilógó végtagokhoz nem nyúltak.

A segéd a lábaim elé vágott egy fém vödröt majd mondtak valamit. A tolmács fordított.

Az a gondolat motoszkált a fejemben, hogy más már biztos elsírta volna magát. Netán rettegnek a félelemtől, de én semmit nem éreztem. Nem voltam bátor, sem vakmerő, csupán nem volt veszíteni valóm. Ha ez kell ahhoz, hogy azt a két csökevényes bakancsot lábbal elveszítsem, akkor ide nekem az oroszlánt is.

Erre én lassan ráztam a fejem, hogy nem. A segéd lapos tenyérrel pofozni kezdett. Néha úgy lóbálta a kezét, hogy csodáltam azt, hogy nem akadt bele a bakancsokba.

Felváltva kérdezték: Ki küldött? Milyen kém vagy? Minek akarnál harcolni?

Erre mindig csak ráztam a fejem. A segéd ökölbe szorított kezét és az álcsúcsomat verte. Ettől be-beájultam. Olyankor jegesvízzel ébresztettek.

A segéd elővett egy fogót és törten beszélni kezdett a nyelvemen.

És arcomba tolta a szerszámot.

A tolmács fordított, a segéd összeráncolt a szemöldökét és lassan a mellkasomhoz hajolt. Letépte a felsőmet, nézegette szemből, oldalról, majd a felettesére nézett és mondott valamit, de természetesen azt nem értettem. A felettes intett és kisujjamat lefogta. A körmöm végéhez helyezte a fogót és próbálta becsípni az elvékonyodott szaruréteget. Mit lehet tenni. Az alkohol-kúra rengeteg vitamintól fosztott meg és körmeim igencsak elvékonyodtak. Ahogy a segéd szenvedett a kisujjamal, néha mintha talán káromkodott is volna. Kopogtak. A segédnek intett a felettes és odament az ajtóhoz. Valószínűleg egy még nagyobb még idősebb katona lehetett, mert mindannyian haptákba vágták magukat és utasította őket. A tolmács elmondta, hogy egyhónapos kiképzésre visznek és utána kivisznek a frontra.

​Egy év múlva még mindig éltem. Meg akartam halni, de sohasem sikerült. A bajtársaim, akiket testvéremként szerettem, a harctéren egymás után haltak meg. Minden egyes halál amelyet láttam az arcukon csak növesztett a lábakon és mellkasomon a súly egyre nehezebb lett. Mint egy póker játszma. Minden körnél all-int mondtam és sosem veszítettem. A nyerést más feltüzelt volna, de engem egyre jobban lelombozott. Talán nem akarnak az égiek? Vagy van még dolgom ebben a rohadt életben?

​A csatatéren elmúltak a puskaropogások. A madarak csiripelni kezdtek. Körülöttem meghalt az összebajtársam. Az ellenség feladta és egyedül állok a csatatéren. Amott jobb oldalon egy jármű lángolt. A lángnyelve vörös volt, az alja szinte fekete. Sosem láttam még ilyet. Néha robbant valami, de valószínűleg a bent égett sofőr fegyverében található töltények pukkantak el. Ilyenkor mindig meg-megmozdult a tehetetlen test. Test? Már ami maradt belőle. Körbe néztem és rájöttem, hogy hiába mondtam az életben all in, én cinkelt lapokkal játszottam. És ahogy hangosan kimondtam a csiripelő madarak és halottak között, a bakancs fűzői elengedtek, a lábak kibújtak belőle és elindultak szembe tőlem a messzeségbe. A bakancsok a földre hullottak. Felemeltem a bakancsokat, odavittem őket a lángoló autóba és a tűzbe dobtam.