A boldogság titka

0

Na jó, most úgy lesz, ahogy más is kérte. Ma a jókedv, a vidámság viszi táncba a kezeimet és ők irányítják majd gondolataimat. Hiszen majd’ mindenkiben benne az éltető megfelelésikényszer. Hoppá! Véletlenül először azt írtam: lényszer! Ilyen szó nincs is, bár fejben tovább vittem, hogy lényszerű. Igen, igen. Ez jó. A boldogság, mint lényszerű, bár így nem tényszerű közlés.

Mi jogon veselkedek felkutatni e nemes legális ópiátot, melyet mindenki hajkurászik? Esküszöm, hogy mindenhol megnéztem a lakásban. Reggel még a wc-t is alig mertem lehúzni, hátha ott rejtőzik a kihordott részeim között. Ezt az ötletet azonnal elvetettem és megszabadultam az elhasznált alkatrészektől.

Talán folyamatában kell nézni a dolgokat. El is fogyasztottam egy kisebb szalámis kenyeret és megszokott ízharmónia okozott némi csiklandozást a nyelvemen, de aztán a szétrágott darabkák legurultak a belsőmbe. Való igaz, hogy egy gondosan elkészített étel, egy gourmet fogás fokozza az ember dopamin szintjét. De nekem hatalmas örömöt tud okozni egy olcsó barackízű lekvár is. Amely talán barackot is csak a Révay lexikonba láthatott volna, ha tudott volna olvasni.

Így nem jutunk előrébb. Rögtön a telefonomhoz nyúltam. A névjegyzéket kezdtem böngészni és megakadt a szemem azokon a neveken, akikkel valaha is boldog voltam. Egy pillanatra elöntött a remény, de aztán mintha egy porszívó cső végét láttam volna. Hirtelen elindult a vákuum és felszippantotta a történeteket. Ahogy lenni szokott a cső végül eldugult minden sztori végével. A kezemmel kellett megigazítanom az eltömődött részeket, hogy azok is menjenek bele a porzsákba. Akkor most mi legyen? Tűnődtem ismét. Felhívom az egyik számot. Célszerű volt felhívni azt, akivel utoljára voltam boldog. Három csörgés után kinyomott. Rányomtam egy másik névre és ezen a számon előfizető nem kapcsolható. Pörgettem, csak pörgettem, csak pörgettem, amikor végre felvette a telefont egy búgó női hang:

– Mit akarsz?
– Segíts kérlek! – lihegtem.
– Rosszul vagy? Baj van?
– Írnom kell a boldogásról! – mondtam zilálva.
– Mi van? Most szórakozol? – vont kérdőre.
– Nem. Átfutottam a névjegyzéket és egyedül csak te vetted fel.

Itt egy pillanatra megálltam, a telefont a vállammal fülemhez szorítottam, majd bal kezemmel idegesen megvakartam a jobb karomat.

– Emlékeznem kell, hogy milyen volt boldognak lenni. Úgy emlékszem mi egykor boldogok voltunk…
– Hogy te boldog voltál-e azt nem tudom, de én mindig is szenvedtem tőled!

Majd megszakította a vonalat.

Leültem az ágyra, a telefont magam mellé tettem. Talán a boldogság relatív és megfoghatatlan.

– Nem! – szólalt meg a falból egy hang.
– Ki az? – néztem körbe idegesen.
– A boldogság egy ugrálóvár.
– Ugrálóvár? – néztem értetlenül.
– Aki bent van, az jól érzi magát, de ha kipukkasztjuk, akkor a bent lévők megfulladnak a rájuk boruló nehéz ponyvától.